Elképesztő, ahogy jönnek-mennek a lakások Budapesten. Elfordítja az ember a fejét egy pillanatra vagy éppen nem köteg húszezresekkel mászkál a zsebében és már le is csúszott a "tutiról". A legtöbben olcsó, lepukkant lakást keresnek és újítják fel, akár maguknak akár kiadásra. Utóbbi, főleg annak rövid távú verziója az airbnb sem ismeretlen fogalom már.
Így esett, hogy tavaly januárban megcsörrent a telefonom, a vonal túlsó végén Tibor, aki egy kiadásra szánt lakás átalakításának közepén találta magát kissé tanácstalanul, tele kérdéssel, brutális jó ízléssel és annál kevesebb szabadidővel a munkája mellett. Másnap már a világítási tervről beszéltünk, mert hát ahogy Csaba mondta, a hét vége felé jó lenne nekiugrani...J
Nem volt könnyű dolgunk, mert amellett, hogy kiadó lakásnak készült (rövid vagy hosszú táv még nem eldöntött) igazi szerelem projektté alakult ahogy teltek a hetek, hónapok. Ilyenkor pedig indokolatlanul drága vagy sérülékeny anyagokat sem választhatunk kockázatmentesen.
Ritka az is, hogy egy megrendelő ennyire jó design érzékkel rendelkezzen, mégis megbízzon a tervezőjében és ilyen jó kapcsolat alakuljon ki mint, ahogy ez nálunk történt. Megszületett a T &T , bárhol vásároltunk csak így írták a megrendelő vagy szállító papírt.
Stílusát tekintve elég vegyes, mégis rendkívüli harmóniával megtöltött lakás lett a végeredmény. Alapvetően modern, art deco jegyekkel fűszerezve.
Az előtérbe lépve rögtön egy aukción szerzett darabbal találjuk szembe magunkat, nevezzük nevén, mert van neki: Rozi a komód, akit balra egy nem túl nagy, annál hangsúlyosabb egyedi tervezésű, asztalosom (Péter) által legyártott konyhabútor követ. Egyébként a lakásban található összes beépített bútort, sőt még az étkező asztalt is az ő, illetve csapata keze munkájának köszönhetjük.
El kell árulnom, hogy minden az apró részletekben rejlik! A hirtelen durván fekete 60x60-as csempe a mennyezetig burkolva ugyanis, tapintásra mintha valamilyen puha bőr lenne, ez is a fantázia neve, elephant. Roziról szerintem nem kell külön beszélnem annyira szép...J A lámpák pedig mindenhol különleges szerepet kaptak. Általános világítást a süllyesztett spotok adják, amit ledekkel és látványos függesztékekkel és álló lámpákkal egészítettünk ki.
A nyílászárókat mindenképpen meg szerettük volna tartani, de nem kis restaurálásra szorultak. Szerintem megérte.
A fehér falaknak és az íves óriási ablakoknak köszönhetően rendkívül világos a nappali, így nem féltünk a kanapé mögötti részt hangsúlyossá tenni ezzel a nyers mintájú hidegburkolattal. A régi parkettát ugyan felszedtük, de ebbe a helyiségbe egy "kis" élettel megtöltve vissza is került.
Függönyözésnél szándékosan ejtettük az anyagot, ezzel is tovább hangsúlyozva az eleganciát és finomságot.
A belváros egy igen különleges részén van a lakás, és mivel Budapest csodás, ezt keretbe is foglaltuk, ahogy Szabolcs és Márk (a fotósok) látják.
Miután mindenki rájött, hogy a Gerlóczy kávézóval szemez az ablakból, menjünk át a hálóba ami egyben a fürdőszoba is...Itt az art deco mellett a neo barokk is helyet kapott nem túl széles de annál szebb franciaágy formájában. A matt fekete csaptelepek pedig még kevésbé érzékeltetik, hogy vizes blokkok vannak a szobában.
A cseppet sem mellékes mellékhelyiségben pedig ezzel az egyedileg gyártott tükörrel tettük fel az "i"-re a pontot.
Sok mindenkinek jár a köszönet...
Restaurálás Adél Janka
https://renovaturamuhely.wordpress.com/2015/09/01/atalakulas-koromfeketevel/
Burkolat http://www.rokfort.hu/
Lámpa http://www.fenymania.hu/
Szőnyeg http://heavenrugs.hu/
Fotók http://csaszarszabolcs.com/
forrás: 11ground